A második nap kihunyt, s a földet borító forró sivatag egykettőre fagyos, sötét rémálommá változott. Ipoka fekete lélekdarabjai kimerészkedtek a barlangból, és egyenként levadászták a majmokat. Kecakó már nem törődött bukott teremtményeivel, azon igyekezett, hogy újakat teremtsen, de ami napként egyetlen intésére sikerült, ahhoz most az összes ereje sem volt elég. Körbe-körbe táncolt a sivatag közepén, éppen Omete alatt, de nem történt semmi, s Ipoka szellemei apránként ellopták a maradék fényét.
Totek és Huzipó maga mellé rendelte Oyát az eső istennőt, Kalihut a folyók istennőjét, és Kecakó segítőjét, Ehekát a szél istent. Öten kántáltak, énekeltek és fohászkodtak, de valahányszor össze akarták érinteni a homlokukat, szél támadt, és szétfújta az addig teremtett varázslatot. Végül Ehekát elűzték, s négyen teremtették meg a harmadik tűzgolyót, de sem Toteknek, sem Huzipónak nem akaródzott feláldoznia magát, miután látták, hogyan járt két bátyjuk. Végül úgy döntöttek, hogy új isteneket teremtenek, s majd közülük választják ki a következő napot. A tűzgolyó mellől nem tágítottak, azt táncolták körbe. Huzipó néma maradt, de Totek hangosan kántált, és testét lángok borították. Oya és Kalihu lehelt köré párát. A tűzgolyó felett kavargó felhőből nagysokára egy apró, aranyszínű bimbó hullott alá, éppen Oya ölébe. Az eső istennő két kezébe fogta, úgy babusgatta, amíg a virág kipattant, és Oyára nevetett az újszülött kukorica istennő, Csimekó. A bájos teremtményt az összes isten megcsodálta, s közben észre sem vették, hogy a felhőből egy második termés is aláhullott. Mire felvették a földről már megbarnult, azt hitték nincs is benne élet. Totek félre akarta dobni, de Oya nem engedte, azt is a tenyerébe vette, s addig-addig énekelt neki, amíg a kemény, barna burok felpattant, és előbújt Eku, a kakaó isten.
– Válasszunk, melyik legyen a nap? – kérdezte Huzipó.
– Hiszen még gyermekek – felelte Oya.
– Nem várhatunk, nap nélkül a földön az a kevés élet is elpusztul, ami Kecakó és Ipoka tombolása után maradt – mondta Huzipó.
Totek az apró kukorica istennőt ringatta, de hirtelen felcsattant: – Várunk, ha kell, és majd mindent újra teremtünk!
Huzipó nem szólt többet. Hátat fordított nekik, és kiült a világ peremére. Onnan nem is mozdult. Oya az örökké zsörtölődő, koravén kakaó istent babusgatta. Nem volt benne köszönet, s ha csak tehette cserélt Totekkel, hogy a kukorica istennővel játszhasson. Oya és Csimekó az első pillanattól fogva egy húron pendült. Oya a születésétől fogva egy percet sem öregedett, s hamarosan már úgy tűnt, mintha nem is a nevelőanyja, hanem sokkal inkább a testvére lenne Csimekónak, a kukorica istennőnek. Kacagva rohangáltak fel s alá egyik mennyországból a másikba. Mígnem egyszer a világ peremére tévedtek, ahol belebotlottak Huzipóba. Csaknem lelökték a mélybe a szeleburdi istennők.
– Eljött az idő – dörögte a kék isten.
A két istennőt akarata ellenére a tűzgolyóhoz vonszolta.
– Mit merészelsz? – üvöltötte közben Oya.
A nagy zajra az összes isten odagyűlt.
– Választunk – hirdette ki Huzipó.
Kalihu a folyók és tavak istennője maga mellé húzta Oyát, és átölelte. Az eső istennő csak akkor értette meg, hogy feláldozzák az egyik gyermeket. Könny záporozott a szeméből, és a többiekre is az égből.
Eheka, a szélisten csak röhögött, és egyik istentől a másikig rohant, miközben azt szajkózta, hogy „úgy van, úgy van”.
Huzipó a kakaó istenre mutatott.
– Eku erőtlen és öreg, ő nem lehet a nap. A választás így egyszerű, Csimekót áldozzuk fel – mondta.
A kukorica istennő tátott szájjal hallgatta Huzipót, aztán Oyához fordult.
– Te tudtál erről? – kérdezte.
– Én nem, én nem – motyogta Oya.
Az eső istennő lehajtotta fejét, s többet nem is emelte fel, csak zokogott tovább. Nem tudott a kukorica istennő szemébe nézni.
A tüzes, vörös isten, Totek lépett a kukorica istennő mellé, és átölelte.
– Légy a feleségem, és én átvállalom. Leszek én a nap – súgta.
Csimekó egy szót sem szólt, csak bólintott. Totek a tűzgolyó elé állt, és énekelve belesétált. A harmadik, a vörös nap fénye halványabb volt, mint az előzőé, de éppen elég meleget adott, hogy a földön az élet újra kivirágozzon.
