A jaguár isten kimászott a kettéhasított hegy gyomrából, s amikor a csúcsra ért, megrázta magát. Alakja a sötét éjszakába veszett, és a következő pillanatban már Ipoka szelleme állt a helyén. Leszáguldott a hegyről, s a fekete kések követték. Sorra járta a föld összes barlangját, addíg nem nyugodott, amíg meg nem találta a kukorica istennő lakhelyét. Amikor végül rálelt, újra alakot váltott, jaguár istenként lépett be a barlangba. Aludtak az emberek, Kin Ahau hörögve járta körbe a szuszogó testeket. Egy szót sem kellett szólnia, azonnal felriadt a törzs, és egymáshoz bújtak a férfiak és asszonyok.
– Már nem tiszteltek – mondta Kin Ahau.
Az emberek térdre borultak előtte.
– Tudom, hogy a kukorica istennőt imádjátok! – kiáltotta Kin Ahau.
Az emberek a jaguár isten nevét kezdték kántálni.
– Lássátok milyen mocskos teremtmény! – ordította Kin Ahau.
Az emberek között rejtőző Csimekóra mutatott. Szőke haja, tejfehér bőre és zöld szeme mindenkitől elütött, az emberek egy percig sem kételkedtek, hogy Kin Ahau igazat mond. Körbevették a kukorica istennőt, és úgy vicsorogtak rá, mintha ők is jaguárok lennének.
– A saját bőrét dörzsölte le, abból lettek a kukoricaszemek, azt ettétek. Förtelmes! – kiáltotta Kin Ahau.
Az embereknek karma nőtt és éles foga, egyre jobban hasonlítottak a jaguárra. A kukorica istennőnek estek, aki nem kért kegyelmet, csak tisztességes temetést.
– Ha meghalok, a szabad ég alatt földeljetek el. Ott ahol édes testvérem, az eső istennő megtalál – kérte Csimekó.
Egy pillanat alatt széttépték az emberek, és akik a legelsők voltak a sorban, azokat Kin Ahau megáldotta.
– Mostantól fogva ti vagytok a jaguár harcosok. Fogjátok a késeket, ezután ezekkel a szent fegyverekkel vágjátok ki ellenfeleitek szivét – mondta.
Ipoka lélekdarabjai, a lapos és éles fekete kövek a férfiak kezébe röppentek.
– Kövessetek! Engedelmeskedjetek, és ti fogtok uralkodni a földön a nevemben! – kiáltotta Kin Ahau.
A jaguár isten a barlang legmélyebb pontjára vezette a kiválasztottakat, és ott felszentelte őket. A jaguár harcosok táncra kerekedtek, és a többi férfi is velük tartott.
Az asszonyok a kukorica istennő holtteste mellett maradtak, őt siratták. Nagysokára felemelték Csimekó tetemét, és kivitték a barlangból. Száz meg száz éve nem jártak már odakinn. Soha nem hallott patak csobogása csalogatta őket, és a barlang szájától távol merészkedtek. Az édes, életet adó víz mellett temették el a kukorica istennőt, és énekeltek.
Hamarosan eleredt az eső, és tisztára mosta az asszonyok véres ruháját. Oya, az eső istennő könnyezve érkezett. Húgát siratta, és közben megáldotta az asszonyokat, akik a sír mellett térdeltek. Termékenységéből adott nekik, azóta tudnak a nők gyermeket szülni. A földet is megszentelte, és másnap reggelre zöld hajtások bújtak ki belőle. A kukorica istennő feltámadt, és sárga hajú, zöld levelű szárai ellepték a határt. Azután ezerszer több eleséget adott az embereknek. Ugyanúgy táplálta őket, mint annak előtte, nem büntette meg a gyilkosait. Csak az az egy maroknyi jaguár harcos nem felejtette el az istenét, akiket maga Kin Ahau szentelt fel. Mindenki más továbbra is Csimekóhoz fohászkodott.
