Csimekó felordított, ahogy a kukoricaszárakat sorra felemésztette a tűz. Már csak egy folyókkal körbevett kis tisztáson maradt a lelkéből egy táblányi kukorica, de a jaguár isten nem ismert kegyelemet, a tüzet oda is elvitte. Kétségbeesésében Csimekó egy gyermeket szült, hogy megvédje. Soha nem látott, fényes isten lépett elő az öléből, akinek az apja maga volt a tűz. Ő lett az ötödik nap. A sötétségnek egy szempillantás alatt vége szakadt. Ipoka, a sötét isten ereje odalett, és a jaguár isten is vakon menekült a nap égető tekintete elől.
Véget ért az éjszaka és a jaguár uralma. A föld minden fája és bokra kivirágzott. Az emberek kimerészkedtek a barlangjaikból, és táncra perdültek. Egészen addig ropták, amíg meg nem éheztek. Körbejárták a földet, míg végre megtalálták az utolsó kukoricaszárakat. A csöveket lemorzsolták, és azután teleültették az összes domboldalt kukoricával. Csimekó sok szára szinte az égig nőtt. A fia, a napisten melegen tartotta, és Oya, az eső istennő minden reggel megitatta.
A jaguár isten elbújt a napisten kutató szeme elől, s attól fogva ő lett a barlangok lakója. De nem maradt egészen egyedül. A jaguár harcosok mellé álltak, s az évek során egyre többen lettek. Ipoka fekete késeit élezték titokban, s amikor csak tehették, elraboltak egy-egy férfit, hogy a szivét feláldozzák Kin Ahaunak. Így erősödött, így növekedett a jaguár isten évről-évre.
Egyszer aztán Kin Ahau találkozott Csaakkal, a vihar istennel, és szövetkeztek. A jaguár isten harcot akart, de Csaak ellenkezett.
– Tohinit, a napistent nem tudjuk legyőzni – mondta.
– Túl magabiztos, és önhitt, az lesz a veszte. Ha eljuttatsz az anyjához, akkor én már a többit elintézem – felelte Kin Ahau.
Sűrű, fekete felhőket kergetett villám korbácsával Csaak a kukorica mezők fölé. Tohini, a napisten nem látott semmit, a fénye elhalványult. A vihar istene a kukoricásba vágott a villámjaival, és az tűzre kapott. Abból a tűzből ugrott elő Kin Ahau és egy csapat jaguár harcos. A termést tövestől tépték, de túl sok volt, hát felgyújtották.
– Hagyjátok anyámat! – könyörgött a meggyengült napisten.
– Ígérd meg, hogy elhagyod a földet! – üvöltött rá Kin Ahau.
– Megígérem, csak hagyjátok életben – felelte Tohini.
– Egy tövet megtartunk, ha most azonnal elindulsz – mondta Kin Ahau.
Tohini felszállt az égbe, azóta többet vissza sem jött a földre. Távolról simogatja az anyját, ha csak teheti, amikor Csaak és a felhők engedik.
