Csak egy tejért ugrott be hazafelé a boltba, és arra már nem is emlékezett, hogy a hosszú, szűk sorok között a kicsi, kerek, kézbe simuló bonbont hol találta. El nem engedte volna a világ minden kincséért, úgy szorította, hogy közben már félig meg is olvadt. Tudta, hogy nem szabad. Tilos, mondogatta magában, elhízok, és akkor már majd meg sem ölel. A sor végére ért, de tejet még mindig nem talált, vagy elfogyott, pedig sohasem szokott, vagy átrendezték az egész boltot. Balra fordult, és ment tovább, az egyre magasabb polcok között. Vajon született-e akkora ember, aki a legfelsőt eléri? Nem, biztos, hogy nem, döntötte el a fejét ingatva, s ahogy megfordult, megakadt a szeme az egyik férfin, aki pont úgy nézett ki, mint a rég elhunyt apja. Az mutatóujját éppen úgy emelte és rázta a sor végén álló öreg, ahogy az apja, amikor rosszat tett. A bonbont a háta mögé rejtette, és hátrálni kezdett. A férfi utána eredt, s ő már futott. Egy lámpabúra csilingelt a feje felett, aztán pattant egy nagyot, és kialudt. Rossz jel, gondolta, s még gyorsabban szedte a lábát, hogy a félhomályos sorból kiérjen, az apjára hasonlító férfival a nyomában.
A végén jobbra fordult, aztán balra, hogy az üldözőjét lerázza. A müzlik közé keveredett, de még mindig nem talált tejet. Az összes dobozon ott virított nagy betűkkel, hogy egészséges táplálék. Nyelt egy nagyot, s arra gondolt, hogy a bonbont lecseréli egy zöld dobozra, de nem, a csokigolyót nem engedte el, és a sorok megint magasabbak lettek egy polccal. Jobbra fordult, és úgy, hogy senki se lássa, befalta a bonbont. A papírját még megtartotta, hiszen nem lopott, kifizeti majd, ha kijut, ígérgette magának, s közben a bűnös élvezet a nyelvéről a torkán át egyenesen a szívéig csorgott le. Nevetett, pedig legszívesebben sírni lett volna kedve, s úgy érezte, hogy a következő sorba már nem is fér be. Meghíztam, gondolta, és abban a pillanatban a lámpák fele kialudt. A sor közepén jobbra fordult, aztán megint jobbra, de most már nem is egy, hanem három férfi üldözte. Nem menekülhetett, tudta jól, de hirtelenjében mégis felkapott egy fagyasztott lazacot. Kicsi volt ugyan, de kemény, ha azzal mért volna az egyikre ütést, fontolgatta, amikor a hangjuk a fülébe ért. Záróra, záróra, szajkózta a legkisebb férfi, mire a könnyeit gyorsan letörölte, s annyit motyogott, hogy már hetek óta nem kapott fagyasztott lazacot. Tej nélkül támolygott ki a boltból, ahol az apja szelleme bent ragadt egy félrehajított csokipapírban.