Amikor a jaguár isten meghallotta az emberek új fohászát, éktelen haragra gerjedt.
– Ki az a kukorica istennő? – kérdezte anyját, az éj-istennőt.
Az éjszaka néma maradt, és a jaguár isten másodszorra is leereszkedett a földre. Azonban hiába járta be keresztül-kasul a világot, egyetlen teremtett lélekkel sem találkozott. Az emberek és állatok még mindig barlangokba bújva tengődtek. Vándorútja során Kin Ahau eljutott a kétfelé hasított hegyhez.
– Ipoka – súgták a kövek.
A jaguár isten a fülét hegyezve lépett be az üregbe.
– Ki van itt? – kérdezte.
– Ipoka – felelték a kövek.
– Ki beszél? Lépj elő, ne bújkálj, és mond meg, hogy ki vagy – dörögte a jaguár isten.
– Te ki vagy? – visszhangozták a kövek.
– Kin Ahau, az első – mordult fel a jaguár isten.
– Az első én vagyok – válaszolta a legnagyobb kőszilánk.
A jaguár isten felordított, és a sziklába csapott. Az éles kődarab felsértette az öklét. Lassan csordogáló vérét mohón itta be a fekete hegy.
– Az első te vagy – súgta a jaguár isten fejében egy hang.
– Ki beszél? – kérdezte Kin Ahau.
– Ipoka – felelte a hang.
– Hol bújkál a kukorica istennő? – kérdezte a jaguár isten.
– Gyere tovább – súgták a sziklák, s Kin Ahau addig botorkált, amíg a hegy gyomrában szundikáló vén kakaó istenre akadt.
– Hol van Csimekó? – kérdezte Kin Ahau tőle is.
– Nem tudom, de ne siess. Te vagy az első vendégem, gyere igyál velem egy kortyot – dünnyögte Eku, a kakaó isten.
– Vendég? Inkább az urad! Hajolj meg előttem, vagy vége az életednek! – ordított rá Kin Ahau.
– Jól van, jól. Segíthetek, ha úgy akarod, de ahhoz le kell nyelned az italom – mondta Eku.
– Mit fecsegsz öreg? Ugyan miben is segíthetnél te nekem? – kérdezte Kin Ahau.
– Megtalálni a kukorica istennőt – felelte Eku.
A jaguár isten felnevetett, de közben egy ismeretlen illat kúszott az orrába. Amikor felnyitotta a szemét, meglátta a kakaó isten feléje nyújtott, csészét formáló tenyerét. Kivicsorította a fogát, de az öreg nem támadott, a markában nem fegyvert, hanem néhány korty italt tartott. Kin Ahau megszagolta, aztán belenyalt, ízlett neki, s végül kiitta az egészet. A lábából azon nyomban kiszaladt az erő, s a földre rogyott. Karját emelte, hogy agyoncsapja az álnok öreget, de már elkésett, az is elgyengült.
– Mit adtál nekem, mérget? – kérdezte.
– Nem, varázsszert. Ne állj neki ellen, hagyd hogy vezessen, és akkor megtalálod a kukorica istennőt, vagy azt, amit igazából keresel – felelte Eku.
A jaguár isten szeme ugyan nyitva maradt, de az öreg mégis eltűnt, s a fekete kövek táncra perdültek. Forgott körülötte a világ, s a sziklák szünet nélkül azt ismételték, hogy “ne állj neki ellen”. A jaguár isten ökle elernyedt, s a csillogó forgatagot felváltotta az éjszaka.
– Anyám, te vagy az? – kérdezte a jaguár isten.
– Ipoka – felelte az éjszaka ősi istene, akit már szinte mindenki elfeledett.
– Mit akarsz?
– Ugyanazt, amit te. Megbűntetni a kukorica istennőt. Engedj be, és ketten legyőzhetetlenek leszünk – felelte Ipoka.
Kin Ahau nem felelt, csak felsóhajtott, és a két isten örökre összeforrt.
