A poloska esküvő még javában tartott, amikor az éjszaka közepén elzúgott a fejük felett egy nagy, zömök bogár.
– Friss tehénlepény az alsó úton – dörmögte.
Ahogy azt kimondta, tíz másik kerekhátú bogár hagyta ott az esküvőt, és repült utána.
– Hova mennek? – kérdezte Eketi.
– Hagyd, ganajtúrók – válaszolta az egyik poloska.
Eketi mégis utánuk repült. Kíváncsi volt, hogy miért hagyják félbe a mulatságot egy tehénszar miatt. Ásítozva követte a rajt, ilyen sokáig még soha nem maradt ébren. Ahogy eltávolodtak a réttől, már nem hallatszott az ünneplők zümmögése, csend lett. Eketi véletlenül felpillantott az égre, és abban a pillanatban eltátotta a száját. Az égen ezer csillag ragyogott, és középen egy fehér csillagkígyó tekergett.
– A tejút – motyogta Eketi.
Lemaradt, a ganajtúrókat már nem látta. Mégsem adta fel, repült tovább az alsó út felé. Mire megtalálta őket, szinte már végeztek. Felosztották a tehénlepényt egymás között, és mindenki egy kis kerek galacsint görgetett maga mögött. Két lábon támaszkodva, hátrafelé tolattak, a golyót görgetve. Eketi még most sem értette, hogy mit csinálnak.
– Hova viszitek? – kérdezte.
– Titok – vágta rá az egyik.
– Ugyan, ez csak egy lepke – mondta a másik, és folytatta.
– Eldugjuk, hogy friss maradjon, és más meg ne egye.
– Megeszitek? – kérdezte Eketi, és elkerekedett a szeme.
– Nagyon finom – jött a felelet.
Eketi megrázta a fejét, és visszafordult a rét felé. Még mindig nem értette, hogy miért esznek tehénlepényt, de nem is akarta. Éppen csak az út széléig jutott el, ott egy nagyot sóhajtott, és azt suttogta, hogy „csak egy picit”. Az egyik kavicsra telepedett, és elaludt. Nem volt biztonságos, tudta jól, de már nem maradt ereje, hogy elbújjon a fűszálak között.