A tündérkirálynő hosszú éveken át fohászkodott gyermekáldásért mindhiába, mígnem egyszer az erdőt járva egy bűzös leheletű medve lépett eléje a sűrűből.
– Tudom, mit szeretnél, megadom neked, ha a lányod születésekor teljesíted egy kívánságomat.
A királynő, férje tudta nélkül, ráállt az egyezségre. Láss csodát, kilenc hónapra rá rózsákkal díszítették a palotát a kisded fogadására. A móka közepette egyszer csak megremegett a föld, a vár fala megrepedt, a vaskapu kifordult, s mire a király felocsúdott, a medve cövekelt le előtte.
– Add hozzám a lányod! – dörögte.
– Még meg sem született – hebegte a tündérkirály.
– Ne csűrd, ne csavard a szót. Csak ígérd meg, hogy hozzám adod.
– Nem – nyögte a király halottsápadtan.
– Akkor ne legyen senkié – röfögte a medve.
A zsebébe nyúlt, a földre szórt egy marék magot, s abban a szempillantásban forgószél támadt, ami magával ragadta a rózsákat, az ünnepi lakomát és a medvét. A király mosolyogva tápászkodott fel.
– Lám, milyen ostoba volt ez a medve – mondta.
– Úgy van, úgy van – szajkózta az udvarnép.
A medve helyén egy csípős szagú hajtás bújt ki a földből, ami egyre csak nőtt, s egy fertályóra múlva már a felhők közé veszett a teteje. A király a fejét vakarva járta körbe, amikor a bábaasszony elébe toppant.
– A királyné fájdalmai nem szűnnek, ám a gyereknek se híre, se hamva. Amióta az az ördöngös forgószél feltámadt, a királyné hasa egyre laposabb. Már csak akkora, mintha nem is a születendő gyermek, csupán egy cseresznyemag kínozná.
Hej, végleg odalett az ünnepi hangulat, s a tündérkirály a felesége mellett virrasztotta át az éjszakát. Hajnalodott már, amikor egy percre elbóbiskolt, s arra riadt, hogy egy tücsök ciripel a fülébe.
– Várnak-e, édesapám? – kérdezte a tücsök.
A király eltátotta a száját, de megszólalni nem tudott.
– Miért állítottak medvét az ég tetejére? Anyám nem akar a világra szülni?
– Te vagy az, gyermekem? – szólt a király.
– Igen. Odafenn egy medve az utamat állta, nem engedett megszületni. Tücsökgúnyában tudtam csak túljárni az eszén.
– Hej, édeslányom. Tudd meg, hogy hosszú évek óta várunk. Az a medve magának akart, még mielőtt megszülettél volna, de én nem adtalak.
– Ha így van, édesapám, akkor egyet se féljen, csak parancsolja meg a katonáinak, hogy ahány karó akad, azt mind ássák be a földbe, hogy az udvar úgy fessen, mint egy sündisznó háta – felelte a tücsök.
Azzal kiugrott az ablakon, át az égig érő hagymára, felpattogott a legtetejéig, bemászott a medve fülébe, s ott rázendített. A medve majd megbolondult a fülsüketítő ciripeléstől, a fejéhez kapott, lába megroggyant, s lezuhant egyenesen a karók közé, ahol azon nyomban meghalt.
Feljajdult a királyné és megszülte leányát, akit Tücsöknek becéztek azután. Azonmód megfújták a trombitákat, és lett nagy vigasság az egész országban.